2014. december 27., szombat

Dear Lana ~ avagy az utolsó levél

Dear Lana

Nem is tudom hol kezdjem, hiszen azt sem tudom vajon mikor kapod meg a levelet. Mondjuk ez sok mindentől is függ. De főleg persze tőlem, hogy mégis mikor halok meg (nyers volt így kifejezni tudom, na de na) hiszen csak azután olvashatod ezeket a sorokat.
Na szóval...
Sok mindenen mentünk keresztül együtt, tényleg. Kezdjük a megismerkedésünkkel, ami valljuk be nem volt egy szokványos eset. (még most is elmosolyodok, ahogy rád gondolok, amint leöntve álltál ott) Szép voltál, sőt gyönyörű, még úgy is, pedig nagyon mérges voltál. Vicces volt, ezt bevallom. Viszont örülök annak a napnak. Attól a naptól kezdve tudtam meg igazán, hogy milyen várni valakinek a hívását. Milyen szeretve átölelni valakit. Szeretni. Szeretve lenne.
Mikor sok keserves hónap után végül elváltunk nem mondtam el neked, azt, amit minden egyes éjszaka gondoltam elalvás előtt "Hiányzol Lana." - pedig mondanom kellett volna! Lehet, hogy akkor másképp írnék most. Nem tudom. De ezen már nem változtathatunk.
Most ennyi idősen is akárhányszor megláttalak dobbant egy erőteljeset a szívem. Gyerekeim, feleségem van tudom. Gyereked van, férjed van ezt is tudom.
De számomra fontos voltál életem minden egyes napján. Hiszen mindig emlékeztem a mosolyodra és a hangodra, ami azt sugallta "NE ADD FEL!". Ezért voltam képes felállni a csapások után. Miattad.
Szeretlek Téged a mai napig
és foglak halálom napjáig.

csak neked, kedvesem
Justin

2014. december 22., hétfő

Utószó

Drága Olvasóim!


Először is köszönetet szeretnék mondani. Közel sem vagyok tökéletes ember és ezt be is bizonyítottam az elmúlt egy év folyamán. Be kell, hogy valljam: nem tetszik, amit véghez vittem. Ezt a történetet nem így terveztem.
Az elején még minden rendben volt, de aztán egyszerűen szétcsúsztam mint idegileg és minden máshogy. Az életemben is mélyponton voltam sokszor és nem tudtam semmire sem száz százalékosan koncentrálni, beleértve az írást is. Folyamatosan elkezdtem az újabbnál újabb részt, de semmi nem lett belőle, mert nem voltam megelégedve. Most sem vagyok. De egyszerűen nem mertem megengedni magamnak, hogy még most se tegyek ki semmit, legalább egy "Boldog Karácsonyt" üzenetet.
De úgy voltam vele, hogy igenis tartozom Nektek annyival, hogy megírom ezt a befejező részt.
Mielőtt kellemes ünnepeket kívánnék szeretném összegezni a blog történetét:

✦összesen 29 fejezet íródott.
✦a mai napon 16.852 oldalmegtekintés volt az oldalon!
✦20 csodálatos feliratkozóval gazdagodott az oldal!
✦az oldal 2013. 08. 02.-án nyitott, így összesen, ami azt jelenti, hogy EGY év NÉGY hónap és HÚSZ napig volt aktív, ami összesen 507 nap!!!
✦visszajelzések alapján Justin karaktere volt a kedvencetek. :)
✦a legtöbbet látogatott bejegyzés az az 1. fejezet Különös beszélgetőtárs volt 488 oldalmegtekintéssel.
✦a legtöbbet látogatott oldal a Szereplők fül volt 456 megtekintéssel.
✦a legtöbb megnyitás a What a Dick oldalról volt, összesen 356 alkalommal nyitottátok meg onnét a blogot.
✦országonként így változott az oldalmegtekintés:
Magyarország
12300
Egyesült Államok
1270
Románia
414
Oroszország
400
Egyesült Királyság
226
Kanada
216
Hollandia
208
Németország
163
Vietnam
133
Szlovákia
114
✦érdekesség, hogy a linkben elírtam a szöveget. Helyesen így lenne: makeme-happy

Remélem, azért örültetek, hogy olvashattatok és én is örülök, hogy velem voltatok mindvégig! Nagyon szeretlek Titeket! <3
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket nektek drágáim!!!! :*

ui.: Kérlek titeket, hogy itt a végére írjátok meg nekem, hogy mi volt a véleményetek úgy az egészről! Nagyon köszönöm!

Üdvözlettel és sok szeretettel:
XoLove Sophie

Epilógus - Az utolsó gondolatok

Lana Brooks

Elhittem megint. Újra. Ez annyira tipikus, hiszen mikor azt hinném, hogy minden egyenesbe jöhet, akkor hirtelen minden darabokra hullik körülöttem.
Alig tudtam felfogni, hogy Eric elment, a TCA csapata máris megjelent, hogy gratuláljon az előadásomhoz, meg a Justinnal való kapcsolatomhoz. Bár egyikünk sem mondott semmi egyértelműt, azért a viselkedésünk -számukra- egyértelműen egyenlő volt avval, hogy mi vagyunk Hollywood legújabb álompárja.
-Köszönjük szépen.-nyomott egy puszit a fejemre Justin, akinek először leesett, hogy én jelenleg nem vagyok képes megszólalni a temérdek hatás miatt, ami hirtelen ért.
-Azt hiszem én kimegyek levegőzni.-bújtam ki Justin kezei közül és kiverekedtem magamat az ajtóm.
Nem tudtam hova kéne mennem, hogy friss oxigénhez juttassam a tüdőmet. Egyik "EXIT" tábla követte a másikat, míg végül egy szűk lépcsőhöz érkeztem. Erre már nem volt annyi ember, így hirtelen indulattól vezérelve elindultam felfelé. Emeleteket mentem fölfelé. Az ablaktalan lépcsőrész kezdett lefárasztani, hiszen fogalmam sem volt merre megyek, és még mindig ideges voltam. Mikor azonban egy gyenge hűs fuvallatot éreztem, felélénkültem.
-A tető.-suttogtam. A díjátadó végső hangjai is csendesedni kezdtek,mire elértem egy résnyire nyitott ajtóhoz. Ahogy közeledtem a friss éjszakai levegő gyengéden simogatta a bőrömet. Borzongva nyitottam ki az ajtót, ahogy kiléptem. A lépéseim visszhangoztak, ahogy a magassarkúm sarka koppant. A tető egy hatalmas sík felület volt, néhol szellőzőrácsokkal ékesítve. Nem gondoltam soha, hogy a filmek hitelesen jelenítik meg a helyszíneket, de ezt teljességgel eltalálták.
Ahogy sétáltam egyre közelebb értem a széléhez, melynél egy pillanatra elállt a lélegzetem. Az éjszakában az Angyalok városának fényei szemkápráztatóan hatottak. A szemközti domboldalon a HOLLYWOOD felirat fényekkel kivilágítva uralta a tájképet.
-Káprázatos igaz?-jött egy hang mögülem. Ijedtemben felsikította. Nem vettem észre, hogy bárki is lenne itt vagy követett volna felfelé.
-Azért nem kéne leesned!-mondta az illető, mikor időközben visszanyertem az egyensúlyomat, ami ijedtemben kapott el. Honnan ilyen ismerős a hangja? Gondolkoznom kellett. Mély, reszelős, de mégis simogató.
-Harry.-fordultam meg szinte sokkoltan. Bár hónapok óta tudtam, hogy egyszer újra találkozom vele, nem gondoltam hogy éppen itt és most. A mai napom így a végére nem alakult túl fényesen és már nagyon kezdett elegem lenni ebből.-Nem tudtam, hogy itt vagy. Vagy hogy bárki itt van. Nem hallottam, hogy jött utánam valaki.
Fekete bőrdzsekit viselt, fehér pólót és farmernadrágot, fekete cipővel. Kicsit inkább Zayn stílusát képviselte az öltözéke, de ettől függetlenül jól nézett ki. És evvel tisztában is volt.
-Mindenki itt van. Csak ők persze bent, Csak mi vagyunk itt, ketten.-lépett közelebb. Valami védelmi mechanizmus indult meg bennem, mikor a közeledés miatt automatikusan hátrébb léptem. Éreztem, hogy közel a perem.
-Harry...
-Nézd, én nem haragszom rád.-mosolyodott el keserűen.-De most komolyan Lana, ilyen pancserekkel? Bieber meg Saade? Tapasztalatom szerint ennél neked sokkal jobb ízlésed van.
-Hagyd abba...-remegett meg a hangom, mikor eszembe jutottak az emlékek.
Aznap éjszaka követtem el egy olyan hibát, amit soha nem tudtam megbocsátani magamnak. Mikor Justin nem jelentkezett és gyerekes módon hisztisen és dühösen vetettem bele magamat az éjszakába Codyval és barátaival, aminek persze közel sem lett jó vége. Életemben először szörnyen lerészegedtem és utolsó kapaszkodóként Harryt hívtam föl, aki egyből értem is jött. Utána azonban megtettük. Megtettük azt, amit nem lehetett volna. Mikor reggel felébredtem és rájöttem mi történt szégyenemben összepakoltam gyorsan és hazamentem.
-Részeg voltam és csalódott. De nem hibáztathatsz csak engem emiatt!
-Szóval az ÉN hibám?-hitetlenkedett haragosan. A hangja már nem volt olyan nyugtató, mint régen. Dühös volt és kiábrándítóan lenéző.-Tudod miért jöttem ide Lana?-kérdezte. Az arcán a város fényei játszadoztak.
Megráztam a fejemet. Azon kívül, hogy az eszemmel és a hibáimmal zaklat, azon kívül semmi értelmét nem láttam.
-Elakarom venni Tiffanyt.-jelentette ki könnyedén, azonban volt valami. Mintha elnyelte volna a mondat végét.
-De?-nem tudtam kiigazodni rajta.
-De Téged szeretlek.-lépett újra közelebb és a kezem után nyúlt.
-Ne szórakozz.-nem tudtam mást mondani. A helyzet nevetségesnek tűnt.-Te Tiffanyt szereted. Ne akard, hogy még jobban becsavarodjak a hülyeségeidtől. Már így is elég bajt okoztál bennem az elmúlt percekben.
-Látom, nem érted.-rázta meg a fejét értetlenül.-Már az első találkozásunk óta szerelmes vagyok beléd.
A kimondott szavak, olyan erővel hatottak rám, mintha felpofozott volna. Csak szórakozik velem.
-Nem.
-És mikor végre megtörtént az, amire mindvégig vártam, eltűntél. Eljöttél a szaros Amerikádba, hogy "karriert" csinálj és sírhass a nyomorék Justinkádért, aki pokollá tette a napjaidat, mikor szenvedtél miatta.-megállt, hogy levegőt vegyen.-Csak Tiffany volt ott nekem. Ő értett meg egyedül, miközben téged csak az a pöcs érdekelt!
-Hagyd abba!-kiabáltam. A könnyek már marták a szemeimet.-Ne beszélj így kérlek!-szenvedtem.
-Ne védd őket! Hiszen végül is saját magad miatt gyötrődsz. Te voltál az. aki felhívott.  Te voltál az, aki önként adta oda magát.-szikráztak a szemei.-Egy utolsó ribanc voltál Lana, miközben a "barátod" a rendőrségen rohadt. Egy utolsó rossz szajha! És én ezért jöttem-lépett hátra egyet.-Hogy mindezt elmondhassam neked!



Évekkel később...



Foxy megnyalta a hintaágyból lelógatott kézfejemet. Nehézkesen felültem és az órára néztem; dél múlt harminchat perccel.
-Tudom, hogy készülődnöm kell. Nem kellett volna felébresztenem.-de magamban hálás voltam a kis spánielnek.
Felálltam és a házba belépve készülődni kezdtem a fürdőszobában. Lezuhanyoztam és felvettem a már előre kikészített fekete kosztümömet. A nyakamba egy fehér gyöngysort tettem. Hajam az évek múlásával mindig egyre rövidebb lett, így immár csak épphogy súrolta a vállamat. Gyors kontyba fogtam a hajamat, így kényelmesebbnek éreztem.
Készülődés közben Foxy itt-ott megcsapta a lábamat a farkával, mintha így akart volna erőt adni nekem, amire őszintén szükségem is volt.
Mintha azt üzenné, Justinnak sokkal jobb már. Közel öt éve nem beszéltem vele, sem a feleségével Emilyvel, így nem kicsit lepett meg, mikor a nő felhívott.
-Justin is így akarná.-jelentette ki egyenesen egy héttel ezelőtt.-És én is így akarom.
Akkor még nem igazán akartam felfogni a történteket, pedig minden ekörül forgott. Ezért vagyok újra itt Los Angelesben. Pedig annyiszor megígértem már magamnak az évek során, hogy nem jövök vissza. Túlságosan zavaros volt az ide kötődő múltam.
Egy fekete Audi gurult fel a felhajtóra én meg visszatértem a jelenbe. Az autóból egy barna hajú lány szállt ki, Vékony alakján fekete ruha volt, ami kiemelte karcsú derekát, mintha magamat láttam volna évekkel később.
-Szia Anyu.-jött be az ajtón és adott egy puszit.
-Szia Tiffany.-köszöntem neki én is a tükör előtt állva.
-Meseszép vagy, még ilyenkor is.-nézett végig rajtam a tükörbe. Csak a korunk különbözött. Ő láthatta, hogy valószínűleg milyen lesz idősebben, én pedig a fiatalkori énemet láttam benne. Nem volt köztünk sok különbség, de az apjától is örökölt. A férjemmel Jonathannel egy fotózáson ismerkedtem meg, a húszas éveim elején, újságíró volt. Nem volt egyszerű a kapcsolatunk, de mikor Tiffany megfogant megengedtem, hogy feleségül vegyen. Ez a karrierem csúcspontján volt, ami után egyből vissza is vonultam. A lányom már az Egyesült Királyságban nőtt föl, távol a reflektorfénytől. De persze nem tagadhattuk le, hogy kik voltunk, ami abban is megbizonyosodott, hogy Tiffany menedzser lett és jól menő irodát nyitott Los Angelesben, ahol ezek után a szerelem is rátalált.
Egy könnycsepp csordult végig az arcomon. mikor belegondoltam hová is megyünk
-Na gyere! Lehet, hogy Justin már nem megy sehová, de azért nem szeretném megvárakoztatni.-vettem fel a fekete kalapomat és napszemüvegemet.
Tiffany vezetett az úton, míg én újra és újra elmerengtem Los Angeles utcáin, hogy mihez milyen emlékeim kötődnek. A távolban kimagaslott a csarnok, melyben az az emlékezetes díjátadó is lezajlott. Ma már csak mosolygok a dolgon és tudom, hogy így kellett lennie. Justinnal sok mindenen mentünk keresztül utána, míg végül elváltak útjaink. Csak néha napján találkoztunk, mikor úgy hozta a sors. A One Direction tagjaival is ez lett, kivéve Harryvel, aki még az esküvőre sem hívott meg, miután elvette a legjobb barátnőmet, aki után a lányomat is elneveztem.
Szomorú magánéletem volt, de Jonathan mellett lenyugodtam és megtaláltam a boldogságot. Bár a szívem egy része örökké szeretni fogja Justint, de tudom, hogy az utolsó napjaiig ő is szeretett engem.
A temetés helyszíne a St. Timothy Catholic Church volt. Rengeteg ember volt mind a templomban, mint körülötte, hiszen mégiscsak egy legenda búcsúzott a soraink közül. A helyzet iróniája volt, hogy Emily és Justin itt mondták ki a boldogító igent-amin ott voltam.
-Szeretném, ha mellettem lennél, de ez a Te döntésed teljes mértékben.-mondta akkor, közel harminc évesen.
-Meglátom mit tehetek.-válaszoltam. Végül elmentem a szertartásra és én is gratuláltam nekik. Örültem, hogy boldog, hiszen mellettem nem lehetett teljes mértékben az, pedig megérdemelte volna.
Ahogy Tiffanyval a sorok között végigmentünk sokan furcsállták, hogy én is itt vagyok, de voltak, akik egy vállrándítással túltették magukat a dolgon, A vélemények megoszlottak. De valahogy már nem tudott érdekelni. Hátulról a harmadik sorban ültünk le, hogy senkit ne zavarjunk.
Az oltár előtt egy hatalmas fekete koporsó volt nyitva. A gyomrom is görcsbe rándult tőle. Az emberek egyre jobban gyülekeztek. Felfedeztem korunkbeli és fiatalabb hírességeket is, akik valamilyen módon, de személyesen is ismerték Justint. Sokan sírtak és a szemüket törölgették, miközben legelöl Justin családjával beszélgettek. Emilynél hamar eltört a mécses és finoman ősz hajszálai rátapadtak az arcára. A gyerekek a két oldalán álltak; Ashley három évvel volt fiatalabb Tiffanynál, de neki már két kisebb gyermek is megadatott, Jeremy, aki Justin apja után kapta a nevét öt évvel született később, mint Tiff, ő teljességgel örökölte Justin sármját és kisugárzását. Mikor kisebb korukban találkoztam velük, akkor mindig áradt belőlük a magabiztosság és az erő. Most viszont mindannyiuk válla berogyott a szomorúságtól.
Amint néztem őket Jeremy körbenézett és a tekintete megállapodott rajtunk. Rajtam. Elnézést kért a mellette állóhölgytől, akivel beszélgetett és felénk igyekezett.
-Szia Jeremy.-álltam fel és megöleltem.-Őszinte részvétem édesapád miatt.-súgtam a fülébe, mire elmosolyodott.
-Örülök, hogy itt vagy Lana.-nézett a szemembe. Bólintottam, mert nem tudtam mit is mondhatnék. Megmentésemre a pap jött, aki jelezte Emily felé, hogy ideje lenne elkezdeni, így Jeremy is vissza ment előre.
A temetés néhol megható volt, néhol viszont vontatott. Justin minden érdemét és különlegességét felsorolták, de valami hiányzott nekem. A lélek. Úgy éreztem, hogy nem sikerült tökéletesen elkapniuk Justin szellemét, bárki is beszélt róla. Talán Jeremynek, aki igazi mintaként és hősként beszélt az apjáról.
-Élete hetven esztendeje alatt sok mindenen keresztül ment. De hiszem, hogy még most sem ment el teljesen. Bármit csinálok hallom a hangját a fejemben, tudom mit és hogyan mondana. Tudom, hogy most is itt van.-csuklott el a hangja.-Csak annyit szeretnék neked mondani, hogy elfelejtettem megadni neked az öt dolcsit, de nem maradok az adósod.-fejezte be, majd a koporsóba dobta a pénzt.
Mindenki nevetett. Én is.
A szertartás befejeztével mindenki részvétet kívánt a közeli hozzátartozóknak. Egy oszlop mellett álltam meg és elgondolkoztam, hogy vajon mennyien is ismerték őt az itt lévők közül igazán. Kik voltak azok, akik tőle tudták meg a kedvenc színét és nem feltétlen a tévéből. Akik hosszabban beszélgettek vele, de úgy, hogy nem csak a zene volt a téma, hanem maga Justin is. Nem mertem megbecsülni.
-Lana Brooks?-kocogtatták meg a vállamat. Tiffany időközben eltűnt, így helyette egy fekete öltönyös férfi állt mellettem.
-Örvendek..
-Thomas Silverman vagyok, Mr. Bieber legfőbb tanácsosa és egyben ügyvédje.-érdeklődve hallgattam. Az ilyen emberek általában a családot keresik fel, nem pedig a volt szerelmeket.- Mr. Bieber különleges kéréssel jött hozzám két évvel ezelőtt. Akkor kisebb szívrohamot kapott, de senkit nem értesítettünk róla, még a családja sem tudta. Akkor ügyfelem avval bízott meg, ha eltávozik közölünk adjak át önnek valamit.
-Biztosan engem mondott?-vontam fel a szemöldököm.
-Teljességgel.-nyúlt bele az öltönye belső zsebébe, melyből egy borítékot húzott ki: LANA BROOKS felirattal.

2014. augusztus 26., kedd

Helyzetjelentés, némi ízelítővel

Drága Olvasóim!


Tartozom nektek némi magyarázattal arra, hogy miért is voltam, olyan (mondhatni) pofátlan, hogy se szó se beszéd eltűntem. Nos ez annak tudható be, hogy nagyon sűrű augusztusom volt és egyszerűen a blog volt az utolsó dolog, amire tudtam volna némi időt szakítani. Ezt nagyon nagyon sajnálom is!
Pont emiatt, meg hogy alapból is kezdenek "elfogyni" a részek a blogból, így arra a következtetésre jutottam, hogy október végéig befejezem a blogot!
Talán ennyi idő elég lesz arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű résszel érkezzek ahhoz, hogy lezárjam Lana Brooks történetét.
Hiszen valljuk be, már az elején úgy indultam neki, hogy nem végeláthatatlan szappanoperát írok.
Magyarán múlva maximum 2 napon belül felkerül az új rész, a többi meg majd folyamatosan, ahogyan tudom.


Kellemes Iskolakezdést (vagy valami ilyesmit) addig is mindenkinek és itt van egy kis ízelítő a folytatásból!

" Azt hiszem az életemre teljességgel igaz: ha azt hisszük minden rendben van, akkor soha sincs semmi rendben. Már az őrület határán vagyok. Mindenki vár tőlem valamit, de nem tudok úgy kijönni belőle, hogy senkit ne sértsek meg, hiszen valaki kétség kívül sérülni fog. Justin a teljes szerelmemet és bizalmamat kéri. Harry boldogságot. Tiffany magyarázatot, annak ellenére, hogy úgy tűnik a sok évig tartó barátságunk végérvényesen véget ért. Eric értetlen, nem tudja mi történt velem. Ő csak azt szeretné, hogy boldog legyek. Niall és Lilly pedig az egész közepébe csöppentek, a világ legnagyobb káoszába, pedig ennek kéne lennie életük legboldogabb napjának. És persze ott van a sajtó , akik meg az életünk tönkretételén dolgozik. Legszívesebben eltűnnék, de nem tudom mit csináljak. " (29.fejezet Értetlen szívek)

2014. július 27., vasárnap

28. fejezet Teen Choice Awards (2. rész)

Drága Olvasóim!
Mielőtt elolvassátok a következő fejezetet bármekkora is bennetek az izgatottság (legalábbis remélem hogy van) kérlek olvassátok el ezt!(:
Elsősorban beszeretném jelenteni, hogy elkészítették velem az első interjúmat, hála az Angels Blog Design csapatának, azok belül is Amelia-nak! (KLIKK IDE)
Másrészt fontos információnak tartom, hogy közöljem már közel a vége! Lassan szeretném lezárni Lana történetét. Már most tudom, hogy hiányozni fog a blog, de mit van mit tenni, egyszer minden véget ér!
De mindenesetre még tart és ehhez egy hosszú részt hoztam nektek!
Jó Olvasást és további Kellemes Vakációt!
Mindenesetre várom a kommenteket és a visszajelzéseket bármilyen formában!(:
XoLove Sophie

Lana Brooks

Van az a fajta izgatottság, amikor nem tudod megfogalmazni az érzéseidet. Amikor mindent ki akarsz mondani, de semmit nem tudsz. Ilyen érzés volt a Teen Choice Awards lesötétített színpadán állni, míg a nézők Kellan Lutz-t ès Ashley Greene-t hallgatták, akik felvezényeltek. A nagy próbákon és a backstageben is pontosan elmondták mi hogyan lesz. Toporogtam még egy kicsit, megigazítottam a fülhallgatómat, mire végül elhangzott a végszavam.
-És most lányok és fiúk! Következzen egy olyan csaj, aki nem régiben robbant be a köztudatba, de máris elbűvölte a hallgatóságot!-beszélt a kamerába Kellan.
-Szeretnétek tudni ki Ő?-kérdezte Ashley, mire hangos sikoltozás volt a válasz.
-Hölgyeim és Uraim a színpadooon-húzta Kellan.
-Lana Broooks!-fejezte be Ashley, mire a fények felgyúltak; a sikítás hangosabb lett és a zene elkezdődött. Egyből elmosolyodtam, mert tudtam melyik kamera mikor fog rám nézni, és hát ki akarna egy komor énekest bámulni? Senki, ezt mindenki tudja. Legfőképpen én voltam megvilágítva, ahogyan középen álltam előttem a mikrofonommal.
-It's been said and done
Every beautiful thought's been already sung
And I guess right now here's another one
So your melody will play on and on, with the best of 'em-énekeltem miközben óvatosan, alig észrevehetően körbepillantottam. A színpadom mellett közvetlen nem a hírességek, hanem a tinik álltak kezeikkel csapkodva és a mobiljaikkal videózva. Elmosolyodtam. Fantasztikus érzés nekik énekelni! Kizárni mindent. Az ismertséget, a problémákat, a múltat, Justint. Csak az itt és mostnak élni a legjobb!
-You are beautiful, like a dream come alive, incredible
A sinful, miracle, lyrical
You've saved my life again
And I want you to know baby-folytattam a dalt, míg a refrén következett.
-I, I love you like a love song, baby
I, I love you like a love song, baby
I, I love you like a love song, baby
And I keep hitting re-peat-peat-peat-peat-peat-peat-énekeltem és teljesen átadtam magamat a dalnak. Az ismétlésnél már robbant a színpad és mindenki velem együtt énekelt. A második versszaknál már némi mozgást is csempésztünk a műsorba és a táncosaimmal együtt mozogtam. Dögösnek éreztem magam, úgy Isnet igazából!
-Dívának kell lenned! Dögös, szexi bigének!-mondta egyszer Alex a koreográfusom és most, hogy ezt felidéztem magamban próbáltam is ilyen lenni.
-No one compares
You stand alone, to every record I own-énekeltem teljes szívemből, majd megláttam őt. Ott állt a
színpad előtti első széksorban és mindenkivel együtt énekelt. Mosolygott rám mosolygott. Amint ránéztem én is elmosolyodtam. Tudtam, hogy nem szabadna, hogy ilyen hatást keltsen bennem, de nem volt választásom, hiszen ez a dal, ez a dal Róla szól.
-Music to my heart that\'s what you are
A song that goes on and on-és itt jött el az a pillanat, amikor a dal hátralévő részét teljesen Neki szenteltem.
Hatalmas tapsvihar közepette sötétült el újra a színpadom, majd lementem hátul, ahol már a csapatom ovációja és gratulációja fogadott.
-Annyira jó voltál!
-Ragyogtál!
-Egy szó volt rád: fantasztikus!-jöttek a hangok folyamatosan én meg nem győztem köszönetet mondani és megölelni az embereket.
-Köszönök mindent srácok!-mondtam.-Viszont most át kell öltöznöm a reklám ideje alatt meg minden más.-szabadkoztam és berohantam az öltözőmbe. Bezártam az ajtót és lehunytam a szememet. Teljesen összezavarodtam.

Talán az lenne a legnormálisabb eset, ha feszengve érezném magamat amiatt, hogy Justin mellett kell ülnöm, de meglepően nagy biztonságot jelentett számomra, hogy láttam őt. Mintha még mindig Londonban lennénk. Szeretem őt, ez kétségtelen! De amit tett... Cserben hagyott. Nem értettem önmagamat. Olyan sok mindent leküzdöttem már, hogy új életet kezdhessek. Lezártam a Londoni életem fejezetét. Vele együtt Justint is.
-Hülye érzelmek!-suttogtam és elindultam felvenni a ruhámat. Eredetileg ez két emberes, vagy többes feladat lenne, de egyedül szerettem volna lenni. Gyorsan átöltöztem, miközben folyamatosan kopogtattak az ajtómon és mindenki azt tudakolta, hogy segítsen-e valamiben.
Éppen a ruha cipzárjával bajlódtam, mikor véget nem érő kopogás hallatszott.
-Mondtam, hogy egyedül is eltudok készülni!-nyitottam ki az ajtót, majd lefagytam.
-Szia!-mosolygott rám, amivel teljesen megbabonázott.
-Szia.-mondtam én is, de többet nem tudtam.
-Tűnj már innen haver!-rohant oda Eric és a karjánál fogva rángatni kezdte Justint.-Bocsi Lana én próbáltam megállítani!
-Csak beszélni akarok vele!
-Beszélhetsz bárki mással, de őt hagyd békén! Teljesen tönkre tetted!
-Bevittek a sittre bazdmeg! Nem tudtam beszélni vele, míg ki nem hallgattak!-ordította Justin és már emelte a kezét, hogy megüsse a svédet. Teljesen lesokkoltam. Justin börtönben volt... nem is tudtam róla.
-Meg is érdemelted!-üvöltötte Eric.
-Hagyjátok abba!-kiáltottam, mire a két srác keze megállt a levegőben. Meglepetten néztek rám. Ideges lettem. Ott álltam két ideges srác között, akik ha olyan lett volna a helyzet képesek lettek volna akár meg is ölni egymást, a hátul lehúzott cipzáros ruhában és majdnem elsírtam magam.-Kérlek!-néztem rájuk.
Láttam ahogyan Justin válla leereszkedik, mikor ránéztem és az én szívverésem is lassulni kezdett. Eric még tiszta ideg volt és se szó, se beszéd elment. Csak egy lenéző pillantást hagyott ránk. Hirtelen nem tudtam mi lenne a helyes döntés. Mennyek az után, aki idáig eljuttatott és segített engem? Vagy maradjak avval, akihez a szívem húz? Maradtam.
-Lana én nem is tudom mit mondjak-kezdte, de nem tudta befejezni. A karjai közé vetettem magamat és szorosan megöleltem. Először meglepődött, de utána viszonozta az ölelésemet és a hajamba hajtotta a fejét. Én a vállába fúrtam az arcomat és szorosan magamba szívtam az illatát. Nem akartam elengedni, de muszáj volt.
-Bejössz?-mutattam a nyitott ajtó felé, mire csak bólintott. Bementünk és ő becsukta maga után az ajtót. Háttal álltam neki, de egyikünk sem szólt semmit. Éreztem ahogy mögém lép és a vállamra teszi a kezét. Az ujjait óvatosan végighúzta a kezemen még el nem ért a lecsúszott vállpántig. Feligazította a helyére, majd egy egyszerű mozdulattal felhúzta a ruhám hátsó cipzárját.
-Köszönöm szépen!-fordultam vele szembe. Elvesztem a tekintetében. Ő is mintha válaszokat keresett volna az enyémben.
-Börtönben voltál?-tettem fel a kérdést, mire nyelt egyet.
-Igen.
-Mikor?-folytattam. Tisztázni akartam mindent. Tudtam és éreztem, hogy nem szeretném elveszíteni.
-Mikor beszélnünk kellett volna.-fordította el a tekintetét. Óvatosan megfogtam az állát és szembe fordítottam az arcommal. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
-Mi történt?
-Autó baleset volt.-amint kimondta a szavakat elszorult a torkom. Egy baleset. Ez volt a valódi ok. Ha a hiúságom hagyta volna, hogy lássam a valóságot akkor nem itt tartanánk. Sírni kezdtem. Megbántam. Megbántam, hogy nem beszéltem vele, hogy nem írtam neki, hogy nem hagytam hogy keressen. Önző voltam vele. És őrülten szenvedtem tőle. Pedig az én hibám volt. Még a távolból emlékeztem azokra a hírkockákra, mikor a paparazzi gázolást vitatták, de nem rémlett, hogy Justin nevét is említették volna benne.
-Kérlek ne sírj, már minden rendben!-szorított magához.
-Hiányoztál!-suttogtam.
-Ne is mondd! Őrjítő volt tudni, hogy nem tudtam rólad semmit. Aztán berobbantál, mint egy csillag, egy született sztár. Egész Amerika fejet fog hajtani előtted! Káprázatos voltál ma este és gyönyörű, mint mindig!-mondta folyamatosan én meg rák vörös lettem.
-Látom újabb árnyalatot fejlesztettél ki!-nézett le rám. Közel volt. Nagyon közel. Meg akartam csókolni. Érezni akartam, mint régen.
Mintha ő is pont erre gondolt volna megfogta a csípőmet és olyan közel húzott, hogy egy hajszál sem fért volna be közénk. Bele nézett a szemeimbe, majd a számra, majd újra a szemeimbe. Teljesen megőrjített.
Alig tudtam vissza fogni magamat, nyeltem egyet. Látva a vágyamat a csók iránt elmosolyodott és őrjítően lassan közeledett felém.
-Ne szórakozz velem!-álltam lábujjhegyre kissé és megcsókoltam. Hirtelen minden olyan volt mint régen, még mielőtt eltávolodtunk egymástól. Az eddigi lassúság eltűnt és vadul csókolt tovább. Az elkövetkezendő éveimet is így éltem volna le a legszívesebben, de tudtam, hogy ez a csók sem tarthat örökké. Amint ebbe belegondoltam hatalmas tapsvihar hangzott fel a hangszórókból, mire kelletlenül és lihegve, de eltávolodtunk egymástól.
-Mennünk kell.-támasztotta a homlokát az enyémhez, mire mosolyogva bólintottam. Kézen fogva sétáltunk ki az öltözőből és indultunk a helyünk felé. A tekintetemmel a csapatomat kerestem, de senkit nem láttam.
Érdeklődő tekintetek és néhány gonosz pillantás kísért végig minket. Justin biztatóan megszorította a kezemet, mire kissé megnyugodtam. Éppen a Legjobb Női Előadó kategóriában hirdettek győztest; ez alkalommal Katy Perry kapta a díját. Mosolyogva figyeltem őt, ahogyan boldogan, mosolyogva és legfőképp a könnyeivel küszködve köszönte meg a díjat. Hálás volt a családjának a támogatásért,  a menedzsmentjének, de leginkább a rajongóinak ajánlotta a szörfdeszkát, ami a TCA jellegzetes díja. Elképzeltem, ahogyan talán egyszer én is ott állhatok majd kezemben egy ilyen-vagy bármely más fajta-díjjal és köszönetet mondok. Igen, talán majd egyszer én is ott lehetek.

Egyszer csak Tyra Banks lépett a színpadra Sean Kingstonnal az oldalán. Justin arcán hatalmas mosoly ékeskedett az ismerős arc láttán. Sean-nal együtt készítették még anno az Eenie Meenie című számot, ami igen nagy sikert aratott a hallgatóság körében. Bár ha jobban belegondolok melyik Justin Bieber szám nincs ilyen hatással az emberekre?
De nem csak emiatt volt különleges Sean megjelenése a színpadon, hanem ez egyben azt is jelentette, hogy mindjárt átadásra kerül a díj a Legjobb Férfi Előadó kategóriában, ahol Justin is jelölve lett.
-Úgy is te nyerted!-suttogtam a fülébe.
-Nem biztos az.-mondta mialatt Tyra, majd Sean is szólt pár szót az átadás előtt.
-Dehogynem. Érzem.-mosolyogtam rá, hiszen biztos voltam a győzelmében. Válaszul csak egy puszit adott az arcomra.
-És most jöjjenek a jelöltek!-szólt Tyra majd a mögötte lévő kivetítőn megjelent a videó. "Cee Lo Green", "Jason Derulo", "Enrique Iglesias", "Justin Bieber"," Bruno Mars"; jöttek folyamatosan a nevek és kezdtem érezni miért nem biztos velem ellentétben Justin a győzelmében, tehetséges előadókkal került egy kategóriában.
-És a Legjobb Férfi Előadó nem más miiiint-kezdte Sean, mire a nagy kivetítőn kiíródott Justin neve.
-JUSTIN BIEBEER!-kiáltotta Tyra. Justin után én is felálltam a helyemről, majd megöleltük egymást mielőtt kiment átvenni a díjat. Nagyon büszke voltam rá! Lepacsizott egy pár barátjával, mielőtt tovább ment. Végig állva tapsoltam, míg felment a színpadra, majd vissza ültem a helyemre. Mialatt megölelte Tyrat és Seant a hangosbemondón elsorolták mi mindenért jár neki a díj: Legjobb Férfi Előadó, a CSIban való szerepléséért Legjobb Sorozatbeli Gonosztevő lett, ő lett a Legjobb Tweetelő, ráadásul őt szavazták meg a Legszexibb Férfinek is!
-Köszönöm szépen elsősorban az összes rajongómnak csodálatosak vagytok! Támogattok engem!-kezdte Justin.-Csak annyit szeretnék mondani, hogy három évvel ezelőtt még csak egy gyerek voltam Kanadában, néztem a TV-t és néztem a Teen Choice Awards-ot és most itt vagyok a színpadon és ez csodálatos! Köszönöm mindnyájatoknak! Nektek is srácok, akik otthon néztek! És annyit még, hogy minden lehetséges, legyen mindig az eszetekben és legyetek elsősorban a családotokkal, hiszen Jézus mindnyájatokat szeret! És nagyon szépen köszönöm nektek, csodálatosak vagytok!-fejezte be végül majd a színpad mögé ment Seanékkal együtt, mire Will i am kezdett el zenélni.

Az utolsó dal és a műsorvezető-aki szintén Katy Perry volt- búcsúzása után a lehető leggyorsabban próbáltam bejutni a backstage-be a csapatomhoz, de legfőképpen Justinhoz.
A hátsó zűrzavarban hirtelen megláttam anyát, aki egy alacsony hölggyel beszélgetett.
-Anya!-mentem oda hozzá. Hátulról átöleltem, majd megláttam, kivel is beszélgetett. Pattie volt az.-Szia Pattie!
-Szia kincsem!-köszönt anyu, majd Pattie is mosolyogva. Megöleltem őt is.
-Látom Justinnal már találkoztál.-mosolygott.
-Mondhatjuk így is.-haraptam az alsó ajkamba, még mielőtt elmosolyodom. Ha tudnák, milyen egy találkozás volt!
-Megvagy!-ölelt át hátulról valaki, de nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam ki a "támadóm".
-Mondtam, hogy te nyered a díjat!-fordultam meg, hogy normálisan átölelhessem.
-Tudom és köszönöm!-adott egy puszit a homlokomra, mire elmosolyodtam, majd anyuhoz fordultam.
-A többiek merre vannak?
-Készülnek az afterpartyra.
-Afterparty?-vontam fel a szemöldökömet keserűen. Semmi kedvem nem volt elmenni.
-Megbeszéltük nem emlékszel?-lepődött meg.
-Nem.
-Nem szeretnél elmenni?-kérdezte Justin, mire megráztam a fejemet.
-Te is ott leszel?-kérdeztem.
-Minden fellépő és sztárvendég meg van hívva. Ott vannak a végső interjúk. Az után meg csak ingyen kaja van meg zene.-mesélte és erről arra következtettem, hogy nem először vesz részt ilyenen.
-Akkor elmegyek.-mondtam, mire anyu csak mosolyogva megforgatta a szemeit. Elköszöntünk Justintól és Pattie-től, majd megbeszéltük, hogy a partyn találkozunk. A kisebb tömegen keresztül visszamentünk az öltözőbe, ahol már mindenki ott volt. Legalábbis elsőre úgy tűnt.
-Hol van Eric?-kérdeztem Sandrat, mire lehervadt a mosoly az arcáról.
-Annyira sajnálom Lana!
-Te meg miről beszélsz?-nevettem kedvetlenül. A többiek mintha felfigyeltek volna a beszélgetésünkre csöndbe maradtak. Sietve néztem körbe. A legtöbben mintha nem szerettek volna a szemembe nézni.
-Hol van?-fordultam vissza Sandrahoz, de nem mondott semmit.
-Kincsem!-jött oda apa.-Mi a baj?
-Hol van Eric?-kérdeztem, mire az ő mosolya is lehervadt.-Apa mi történt?
-Igen Tom, mi történt?-kérdezte anyu is. Úgy látszik ő is lemaradt, ahogyan én.
-Elment.-mondta Apa.-Sajnálom Lana.
-Hazament?-lepődtem meg.-Legalább elköszönhetett volna!
-Nem Lana, úgy látszik nem érted.-fogta meg a vállaimat apa és a szemembe nézett.-Eric visszautazott Svédországba.