Dear Lana ~ avagy az utolsó levél

Dear Lana

Nem is tudom hol kezdjem, hiszen azt sem tudom vajon mikor kapod meg a levelet. Mondjuk ez sok mindentől is függ. De főleg persze tőlem, hogy mégis mikor halok meg (nyers volt így kifejezni tudom, na de na) hiszen csak azután olvashatod ezeket a sorokat.

Na szóval...

Sok mindenen mentünk keresztül együtt, tényleg. Kezdjük a megismerkedésünkkel, ami valljuk be nem volt egy szokványos eset. (még most is elmosolyodok, ahogy rád gondolok, amint leöntve álltál ott) Szép voltál, sőt gyönyörű, még úgy is, pedig nagyon mérges voltál. Vicces volt, ezt bevallom. Viszont örülök annak a napnak. Attól a naptól kezdve tudtam meg igazán, hogy milyen várni valakinek a hívását. Milyen szeretve átölelni valakit. Szeretni. Szeretve lenne.

Mikor sok keserves hónap után végül elváltunk nem mondtam el neked, azt, amit minden egyes éjszaka gondoltam elalvás előtt "Hiányzol Lana." - pedig mondanom kellett volna! Lehet, hogy akkor másképp írnék most. Nem tudom. De ezen már nem változtathatunk.

Most ennyi idősen is akárhányszor megláttalak dobbant egy erőteljeset a szívem. Gyerekeim, feleségem van tudom. Gyereked van, férjed van ezt is tudom.

De számomra fontos voltál életem minden egyes napján. Hiszen mindig emlékeztem a mosolyodra és a hangodra, ami azt sugallta "NE ADD FEL!". Ezért voltam képes felállni a csapások után. Miattad.

Szeretlek Téged a mai napig

és foglak halálom napjáig.

csak neked, kedvesem

Justin